Hírek : Szigorú büntetések a Fegyelmi Bizottságtól |
Szigorú büntetések a Fegyelmi Bizottságtól
kecskemetrugby.hu 2006.12.19. 09:11
A napokban ülésezett a Magyar Rögbi Szövetség Fegyelmi Bizottsága (FB), mely az őszi szezont érintően két határozatot hozott.
A kecskemétiek egy kiállítás miatt várták a Bizottság döntését, mely a KARC játékosa az Elefántok elleni mérkőzésen piros lapot begyűjtő Borbély Mihály eltiltását volt hivatott meghatározni. Az FB döntésében négy bajnoki mérkőzésről tiltotta el a játékost, melyből egyet - a Bulldogok ellen - már letudott a kecskeméti leváló. A büntetés súlyosságát az FB a játékos júniusi piros lapos múltjára való tekintettel indokolta, amikoris három mérkőzéses eltiltást kapott. Borbély így előreláthatólag a tavasszal esedékes Elefántok, Pozsony és Esztergom elleni mérkőzést is kihagyni kényszerül és csak az alapszakasz harmadik körében állhat Popovici edző és csapata rendelkezésére.
A másik ügyben a Battai Bulldogok mulasztását is megállapította az FB, melyben a klub edzőjét, egyben a Versenybizottság elnökét, Harmat Ákost, valamint a mérkőzés játékvezetőjét Jánosi Attilát is elmarasztalta. Az eset a battaiak 1. RC Slovan Bratislava elleni mérkőzésén történt, amint a pozsonyi csapat konstatálta, hogy a battaiak nem biztosítottak orvost a mérkőzésre. A csapat edzőjét és a játékvezetőt szigorú írásbeli figyelmeztetésben részesítette, míg a battai csapatot rendezési hiányosságokra való tekintettel 35 ezer forint pénzbírsággal sújtotta az FB.
|